2011. október 11., 10:39
Én már nem is tudom mi fáj igazán. Az elmúlt évek, vagy ami még vár ránk. Az elmúlt időszakot, - gondolok itt elsősorban Gyurcsány Ferenc uralmára -, féllábon is kibírtuk mert volt egy alternatíva, volt mire várnunk. Most, hogy eljött amit sokmillió honfitársammal hőn áhítottunk kétségek közt vergődöm. Tudom, hogy a mostaniak tudatosan nem akarnak rosszat nekünk. De megbocsátható-e a dilettantizmus akkor, amikor tudják és nyilvánvaló, hogy jelen esetben nincs más alternatíva.
Tudom, hogy sok honfitársam kerül még az utcára, rengetegen vívnak harcot a mindennapi megélhetésért, a családjuk eltartásáért, - a családjukért az életért. Csupán ennyiért pusztulnak el emberek, menekülnek az öngyilkosságba egyesek. Meddig tartható ez az állapot? Ez borzasztó ez ellen valamit tenni kellene. De nem tudom a megoldást. Illetve pontosan tudom a megoldást, de a külső hatalmaktól való erős függés miatt az én drasztikus megoldásaim nem fogadhatók el.
Vajon megnyugszunk mi valaha? Ha esetleg, - bár erről is erős kételyeim vannak -, elítéli valaki a szemét Gy. Ferencet? Ettől megnyugszik a lelkünk? Vagy csak egy jogos bosszú elégedett érzése teljesül ki bennünk? Annyira lepusztították ezt az országot, annyira tönkre tették a lakosságot, hogy egyáltalán érdekel ez még valakit?
Az imént végig néztem egy magam gyártotta kis videót a 2006-os rendőrterror-ról és eszembe jutott, hogy amikor csináltam, - már vagy egy éve -, a könnyek csorogtak végig az arcomon le, most pedig ahogy nézem folyamatosan azon jár az eszem mit, milyen csekket kell holnap befizetnem és be tudom-e fizetni. Normális ez?
Úgy vélem, miután nincs igazi, tisztességes ellenzékünk, aki nem csak pocskondiáz, de inkább felhívja a hibákra a figyelmet, ezért nagyon fontos lenne, hogy legalább köztünk legyenek olyanok, akik felhívják a figyelmet dolgokra.
Hiszem ezt azért is, mert sajnos a kormánytagok nem köztünk járnak, tehát rengeteg info nem is jut el hozzájuk, igazából nem tudják, hogy az emberek mivel küzdenek, mivel néznek szembe immáron közel 60 éve.
A jobboldal érzékelhetően két részből áll: az egyik mindenre tapsol és elfogad és nem tesz semmit, mert szerinte minden így jó, a másik meg harcol, hogy jobb legyen. Ez mindig is így volt. Ez a két tábor csak a szavazófülkében ért egyet, mert mindegyik a Fideszre szavaz, csak az előbbinek kényelmesebb a helyzete, mert csak bólogat. Ez szíve joguk, mint ahogy a küzdés meg nekünk!
Ha nem értik meg, hogy nem ellened, hanem érted haragszom, arról nem tehetünk.
A világon sehol sem működik úgy kormány, hogy ne lennének kritikusai, ezt sajnos egy közszereplőnek el kell tudni viselnie.
Az emberek tudva a teljes igazságot, jobban tűrnének, bár nem hiszem, hogy van más ország, ahol már 60 éve azt hallgatják: na most még egy kicsit húzzuk össze a nadrágszíjat, jövőre már jobb lesz!
Vajon melyik jövőről lehet szó? A következő életünkről? Ha csak beletörődve sodródunk és mindent elfogadunk - ami egyébként így van, mert tudomásom szerint nem állnak barrikádok - akkor lehet, hogy mégis rossz helyre érkezünk...én szó szerint vettem Orbán Viktor szavait a győzelem éjszakáján: csak együtt sikerülhet! Kérte a segítségünket.
Vagy ezt úgy értette, hogy az a segítség, ha nem közreműködői hanem elszenvedői vagyunk a történéseknek?
Én aktívabb segítségre gondoltam. És akkor mi az a nemzeti konzultáció? Nem lehet elmondani a gondolatainkat, véleményeinket?
Szóval azért még sok lenne a tennivaló, de akkor csinálja egyedül a kormány, ha együtt nem kell.
Nekem meg ez a véleményem, s ez nem fog változni, mindazonáltal soha sem fogok más pártra szavazni, mint a Fideszre! Jól is néznénk ki, ha néhány hozzászólás vagy cikk elfordíthatna! Ezért mondtam azt, akit ez elfordít, az soha nem is volt velünk.
Úgyhogy én nem hiszem, hogy azon kellene aggódni, hogy elfordítunk bárkit is a kormánytól. Ha pedig ilyennel elfordíthatók, akkor soha nem is voltak mellettük!
J.R.
